Kötelező a szennyvízmérés? Mikor érheti meg a szennyvízmérő alkalmazása? Milyen eszköz szükséges hozzá? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat, ha elolvassa az alábbi szennyvízmérésről szóló rövid összefoglalónkat. Azt gondoljuk, hogy a naprakész jogszabályismeret és alkalmazás mindazon szakembereknek érdeke, akik felelősen gondolkodnak a hivatásukról, környezetükről, illetve akik meggondolják, hogy mire költik a pénzüket.
Az úgynevezett „víziközmű törvény (2011. évi CCIX. törvény) végrehajtási kormányrendeletének (58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet) 1 § 12. bekezdése szerint a szennyvízmérés meghatározása a következő:
„fogyasztásmérő: a vízmennyiség vagy a szennyvízmennyiség mérésére szolgáló mérőeszköz:
A válasz: nem kötelező.
A hivatkozott rendelet 63. § (1) bekezdése kimondja: „A szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel, mérés hiányában pedig az adott helyen felhasznált vízmennyiség alapulvételével állapítható meg.”
A legtöbb ingatlan nem rendelkezik szennyvízméréssel, a szennyvízelvezetés és tisztítás díjának kiszámlázása általában az elfogyasztott/felhasznált vízmennyiség alapulvételével történik.
A szennyvízmérés kialakításának gazdaságosságát érdemes időnként megvizsgálni. Több olyan vízhasználati mód, illetve tevékenység létezik, melyek esetében érdemes megfontolni a vízfelhasználás mérésétől elkülönülő szennyvízmérés kialakításának lehetőségét.
Ilyen lehet például, ha:
o kohászat
o fűtő, hűtőüzemek
o élelmiszeripar
o építőipar
MUT 1000 +MC608A indukciós áramlásmérő/szennyvízmérő
Az ivóvízmérésben általánosan elterjedt mechanikus vízmérők, a szennyvizekben lévő darabos és szálas anyagok miatt az nem alkalmazhatóak.
A szennyvízméréshez a szennyvíz áramlás útjába akadályt nem gördítő, mozgó alkatrészeket nem tartalmazó mérőeszközök, vagy műtárgyak alkalmasak:
DN 50 – DN 300 mm méret között, mind a kialakítás, mind az időszakos kalibrálás vagy újrahitelesítés költségeit tekintve, a kereskedelmi forgalomban kapható szennyvíz mérésére alkalmas mérőeszközökkel történő szennyvízmérés javasolt.
Ezek a szennyvíz mennyiség mérők elsősorban indukciós áramlásmérők vagy ultrahangos vízmérők lehetnek.
A tervezett szennyvízméréséhez javasoljuk, hogy válassza a széles méretválasztékban és többféle csatlakozási kialakításban kapható, tág mérési tartománnyal rendelkező, üzembiztos, valamint a kialakítástól függően többféle kommunikációval is üzemeltethető EUROMAG indukciós áramlásmérő család mérőit.
Az ingatlanról kibocsátott szennyvíz mérése egy joghatályos elszámolás. Ennek kereteit jogszabályi előírások szabják meg.
A szennyvíz mérőhely kialakításához, illetve annak a felhasználó általi üzemeltetéséhez minimálisan a közüzemi szennyvíz elvezetését végző víziközmű szolgáltató hozzájárulása szükséges.
A szolgáltató a jóváhagyását a benyújtott tervek felülvizsgálatát követően adja meg, illetve már a tervegyeztetés során közli a jogszabályi hivatkozásokon alapuló előírásait, melyeket be kell építeni a tervbe.
A benyújtandó tervek általában elvárt tartalmi részei:
A tervek több szakágat is érinthetnek, többféle egyeztetés felelősségével, ezért azt javasoljuk, hogy mindenképpen forduljon megfelelő szakemberhez, vagy szervezethez.
Az ARAD Hungária Kft. 1989 óta a víztechnológiai megoldások piacának meghatározó képviselője. Munkánk minőségét az ISO 9001:2000 tanúsítvány is igazolja.
Nálunk nem csak egy mind műszaki tartalmában, de ár – érték arányban is kiváló szennyvízmérőt vásárolhat, hanem igényeinek megfelelően komplett szolgáltatást nyújtunk az alábbiak szerint: