Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket, hogy az Európai Tanács mérőeszközökre vonatkozó irányelvei 2016.október 30-án módosultak. Ezután az időpont után kizárólag MID hitelesítéssel rendelkező új mérőeszközök (vízmérő, hőmennyiségmérő, áramlásmérő, szennyvízmérő) hozhatóak forgalomba.
A MID hitelesítés (Measurement Instrument Directive) egy 2006.10.30. óta érvényben lévő írásos megfelelőségi nyilatkozat, mellyel a gyártó igazolja, hogy a mérőeszköz a gyártás folyamán megfelel az Európai Tanács által meghatározott irányelvek által elfogadott minden vonatkozó – minőségi és mérésügyi – jogszabálynak.
A 2016.10.31-én hatályba lépő jogszabály módosítás előírja, hogy minden új mérőeszköznek (vízmérő, hőmennyiségmérő, áramlásmérő, szennyvízmérő) kötelezően rendelkeznie kell az egységes MID hitelesítéssel, ahhoz hogy forgalomba hozható legyen. Bár a MID hitelesítésen felül szükségtelen, de ezen túl is lehetséges a mérőeszközök MKEH által végzett nemzeti hitelesítése is.
Nem, de a jogszabály-változás után kizárólag a már MID hitelesítéssel rendelkező új mérőeszközöket (vízmérő, hőmennyiségmérő, áramlásmérő) lehetséges MKEH hitelesíttetni is.
A gyártó a mérőeszköz számlapján köteles a MID jelölést elhelyezni.
Példa:
CE – a mérőeszköz uniós irányelveinek való megfelelőséget tanúsítja, azonban önmagában nem tanúsítja a mérő
hitelességét
M – metrológiai jel
06 – hitelesítés évének utolsó két számjegye
1422 – Mérésügyi Hatóság bejegyzési száma
8/2006. (II. 27.) GKM rendelet
a mérőeszközökre vonatkozó egyedi előírásokról